Ma a sorsszerűségen jár az eszem. Az összehasonlítás korát éljük: ismerősök szélesebb körnék látjuk az életét - és nagyobb részletességgel - képernyőre kiterítve, mint ahogy ez régebben lehetséges volt, amíg csak a kerítésen kellett bekukulcskálva, vagy a pletykán keresztül lehetett informálódni. Nehéz nem odatenni fejben mellé a sajátunkat, és ide beilleszthető sok minden: utazási helyszín, karrier, autó, ház, férj / feleség, gyerekek száma, stb.

Az igazság az, hogy mindig lehetne jobb. A kérdés pedig az, lehetne-e máshogy.

A filozófiában (vagy annak pici, és alapvetően hozzám hasonló laikus érdeklődők számára elérhető szórakoztató célú szeletében) az utóbbi években terítéken van a szabad akarat kérdése. Megkockáztatva, hogy jelentősen túlegyszerűsítem a kérdést, a legtöbb ember fejében talán arra csapódik le, hogy "ha visszaforgatnánk az időt, mint egy magnószalagot, egy adott pillanathoz, és megnyomnánk ott újra a play gombot, dönthettem volna másképp is?". Vagy tágabban véve a kérdést, történhetett volna bármi másképp?

A választ tekintetében megoszlanak a vélemények, ez biztos. Én magam azt gondolom, nem fér bele az univerzumról ismert jelenlegi tudásunkba annak az (amúgy is meglehetősen elméleti) lehetősége, hogy a válasz "igen" legyen.

De ugyanilyen érdekes ennek a pszichés implikációja, és itt kanyarodok vissza a sors kérdéséhez. Ahhoz, hogy ami történt, az azért történt úgy, mert meg volt írva, így kellett történnie, azért értek minket bizonyos traumák vagy kihívások, hogy tanuljunk vele valamit, értve itt a tanulást akár egyfajta önmagában is vallott életcélként, vagy kozmikus, vélt múlt- és jövőbeli életeken túlmutató feladatként.

A kígyó ott harap a farkába, hogy egy olyan univerzum, egy olyan élet, amiben a dolgok valamilyen külső értelemmel - okkal - céllal történtek, nem különböztethető meg egy olyan univerzumtól és élettől, amiben "csak úgy" megtörténtek. Az értelem, ok, cél tulajdonítása viszont paradox módon hozzá tudja az embert segíteni ahhoz, hogy nem tehetetlen passzivitással, de egészséges elfogadással forduljon azokhoz a dolgokhoz, amik megtörténtek, a múltban vannak. Pozitív esetmények, negatívak események. Ez az új hozzáállás pedig a jelenben hat rám, és a jövőt rajtam keresztül alakítja, más döntések hozatalára ad lehetőséget.

Mondhatjuk azt is, hogy a sorsszerűség egy sok hasznos illúzió közül, amikkel együttélhetünk.