Régen volt olyan extravagáns irodalmi élményem, mint amit az Elszúrt idő nyomában nyújtott. A regény több neves díj mellett Pulitzer-t is kapott 2011-ben. A magyar fordítás címe Proust egy évszázaddal ezelőtti regényére utal (Az eltűnt idő nyomában), angolul pedig így hangzik, A visit from the goon squad, amiben a bizonyos goon squad, azaz rablóbanda, nem más, mint maga a múló idő. 

 Cirka hetven évet ölel fel a regény cselekménye. Kérdés viszont, hogy egyáltalán regénynek nevezhető-e? Önálló novellák füzére, a novellákat közös szereplők kapcsolják össze, és a zeneipar tematikája. Lázadó punkbandák helyett tudatosan felépített formációk, a bakelit sistergős atmoszférája helyett digitális sterilitás - ehhez hasonló változásokra reflektálnak a szereplők. 

Van itt kiégett, libidóját aranypor kávéba adagolásával növelni próbáló idős producer, kleptomániás titkárnő, extasy hatása alatt bulizó egyetemisták, prostinak állt unokahúg felkutatása Nápoly utcáin, és végül, de nem utolsó sorban: egy kiskamasz korú narrátornak a közeli jövőben játszódó, PowerPoint diasor formájában megírt története.

 Vannak nyilván érdekesebb és kevésbé lebilincselő szövegek a kötetben. Ha kellene választanom néhányat, amit mindenkinek ajánlok:

• 1. Talált tárgyak (Sasha, a kleptomániás asszisztens)
• 2. Az arany-kúra (Benni, a leszálló ágra került producer)
• 11. Good bye, My Love (a nápolyi embervadászat)
• 12. Legendás Rock and Roll csöndek (PowerPoint szöveg)
  

 Amit leginkább értékeltem - és gyanítom, ehhez az élmény megkívánja a teljes kötet elolvasását -, az az összkép, amit a tizenhárom szöveg együtt nyújt. A kritikák persze megkísérlik ezt szavakba foglalni, ahogy én is igyekeztem fentebb: a szöveg az idő témájára reflektál, és hasonlók. Mindenesetre, tizenhárom különböző és saját lábán is megálló, mégis összefonódó szöveget olvasni, azt az érzetet kelti, hogy az egész, az több, mint a részek összessége. Más, mint amit egy novellagyűjtemény, vagy regény, önmagában nyújtani szokott.

És érdekes módon, ez engem ismét a zene témaköréhez vezet vissza - ami a kötetnek magának is tárgya -, leginkább egy úgynevezett koncepcióalbum, vagy röviden konceptalbum hallgatása, amihez leginkább hasonlítanám ennek a kötetnek az olvasását. 

A Wikipédián önálló szócikk tárgyalja a konceptalbumokat, és lista és készült a leghíresebbekről. Nekem a legidőtállóbb ilyen zenei élményem a Dream Theatre albuma, a Scenes from a Memory volt, de a legismertebb konceptalbum jó eséllyel a Pink Floyd - The Wall. 

De említhetném a - szerintem - egyik legkreatívabb élő gitárost, John Mayert: ő ugyan nem hagyományos konceptalbumokat készít, de elmondhatjuk, hogy csaknem minden albuma egy újabb stílust képviselt, sosem maradt egy kaptafánál. Akusztikus pop, Pop rock, RnB, Jazz, Soft Rock, Blues rock, Americana, nagyjából így fest a paletta.

Végezetül hadd ajánljam a kedvenc booktuberem, The Bookchemist kritikáját a könyvről!